SZÍNHÁZ TÖRTÉNETE

A Miskolci Nemzeti Színház története


A miskolciak mindig is kedvelték a színházat, és szívükön viselték a magyar színjátszás sorsának alakulását. Az egykori Korona-fogadó kocsiszínjében majd a Sötétkapu melletti csizmadiaszín alkalmi színpadán fellépő Déryné és társai oly mértékben meghódították a várost, hogy a miskolciak megrémültek, amikor 1816-ban a társulat Kassára indult vendégszereplésre: vajon visszatérnek-e a színészek? Ez a félelem adta meg a végső lökést ahhoz, hogy kőszínház építésébe fogjanak: "... Miskoltzon, mint Magyar Nyelven beszéllő... vidék közepén fekvő népes mező városban, állandó játékszínt építeni és ki is nyitni akarunk" - tudatta levélben Borsod vármegye a szándékát a helytartótanáccsal.

Az ünnepélyes alapkőletételre aztán 1819-ben került sor, s 1823. augusztus 24-én nyitották meg a még belülről nem teljesen kész színházat, amely a mai Déryné utcában, a későbbi színházépület mögötti telken állt. A megnyitón Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című ünnepelt darabja került színre. Éder György társulatának tagjai - Kőszegi Alajos, Nagy István, Takács János, Czégényi Erzsébet, Magyari, Magyariné, Horváthné, Éderné - a megnyitást követően többek között a Donna Diana, Lutza széke, Stuart Mária, Bohó Misi című darabokban léptek színre.

A nemzeti színjátszást is pártoló gróf Széchenyi István örömmel üdvözölte az állandó színház felépítését 1827-ben: ,,ámbár nagyon szomorú, hogy olly nagy Hazánkba csak Miskolcon áll egy olly intézet, amely a nagy célnak megfelelend... mégis örül a szívem, hogy valahol már a kezdet megvolt."

A miskolci színház ,,fedele fenyőzsindely, felső padlazatja gyalult deszka, elején mindjárt a bemenetelnél két kis kamra, egyik a pénztárnak, a másik a cukrász számára. Eleinte nem volt benne se karzat, se loge (páholy), hanem később Vay Ábrahám úr, Borsodnak elfelejthetetlen akkori alispánja szinte a maga költségén bevonatta az oldal mellékeket 32 páhollyal, felül kerítvén azokat egy karzattal, két és egyszeres lócákkal." Írta a véglegesen 1828-ra elkészült épületről a Pesten szerkesztett Honművész újságírója 1833-ban.

A régi színházépület az 1843-as miskolci tűzvészben elpusztult. Az új, mai színház alapkövét 1847-ben tették le. Az építkezés költségeit az a részvénytársaság fedezte, melyet Szemere Bertalan alispán hívott életre. A Cassano József tervei alapján készülő színházat 1857. szeptember 3-án avatták fel. Az új színház első igazgatója Latabár Endre volt, akinek társulata Vörösmarty Marót bán című művét mutatta be. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza is. Ekkor kapta meg a teátrum "felsőbb engedelemmel" a Miskolci Nemzeti Színház nevet.

Az épületet közel 150 éves fennállása óta többször felújították, átalakították, de mindvégig megőrizte külső klasszicista és belső neobarokk jegyeit.

Jelentős korszerűsítést végeztek az 1880-as években, amikor bevezették a központi fűtést és a légszesz világítást. Ekkor építették a tornyot, amely abban az időben tűzőrségi célokat szolgált, napjainkban pedig a pontos időt mutatja. 1957 és 1959 között az épületet ismét korszerűsítették és átépítették.

A legnagyobb szabású átalakulást a Miskolci Nemzeti Színház épülete a 90-es években élte meg. A Magyar Köztársaság Országgyűlése támogatást szavazott meg a színház rekonstrukciójára 1990-ben, a város önkormányzata is hozzájárult a költségekhez. A rekonstrukció (építész-tervező: Bodonyi Csaba) eredményeképpen az addig 8000 m2 alapterületű színház több mint 16 ezer m2-re növekedett. A ma öt játszóhellyel rendelkező épületkomplexumban minden színházi álom megvalósítható.




Minden mező megasása kötelező